Steven Jobs, Apple és az informatika

Az ötlet furcsa volt és a szokatlan, de örülten tökéletes ötlet lett, ahol nem kellett külön vásárolnunk a különféle chipeket. A mai szemmel ez nem szokatlan cselekedetnek minősült San Francisco egyik elővárosában, Los Altosban egy garázs, ahol Steven Jobs tevékenykedett.

Jobs, segít az Apple megalkotásában

Jobs, a társát Steven Wotniakot megpróbálta meggyőzni arról, hogy nem mindenki szeret otthon dolgozni. Az első komoly megrendelésük ötven darab számítógép összeszerelése lett, ezért minden családtagját be kellett vonni a munkálatok elvégzésébe. Az újonnan alapított Apple Computernek ugyanis mindössze kettő alkalmazottjából ált össze. Az Apple 1 néven keresztelt számítógép a mai szemünkkel nézve 1975-ben jó kis számítógépnek számított. Meglepetésre az első 50 darabot pillanatok alatt elkapkodták tőlük.

Steven Jobs és Steven Wotniak az Apple készítése

Beigazolódott az, hogy a gépeket teljes csomagban kell árulni. Elhatározás is történt a részükről, miszerint elindult az Apple 2 elkészítése, amelynek már lesz komplett billentyűzete is. 1976-ban elkészültek a prototípusok. Ezen kívül kiderült még az is, hogy a garázs most már nem a legideálisabb helyszín, ezért pénzt kellett szerezniük a gyártási sornak.

Pénzük mellé, egy zseniális reklámmal foglalkozó szakembert is kaptak a Szilícium-völgy egtyik legnagyobb befektetőjétől, Don Valentine-tól.

Fantázia történt az Apple 2-nél

Mike Mark, 33 évesen éppen nyugdíjazta magát az Intelnél, mivel több millió dollárt keresett. A győzelme után megtetszett neki Jobs elszántsága és Woznieak által tervezett Apple 2 prototípusa. Ez után egy üzleti tervet készítettek Markkal marketing rejtelmeivel. A közös munkának köszönhetően a profi csomagolásáig mestermű lett az Apple 2. Ez lett a világ első számú tényleges számítógépe, aminek a barátságos külsejének köszönhetően be lopta magát az emberek otthonába.

1977-re elérték a 2500 darabszám eladását, aminek köszönhetően az eladások folyamatosan nőttek. Erre mondják azt, hogy az Apple a semmiből lett néhány év alatt, aminek köszönhetően egy ipari meghatározó szerepébe, esetbe bele a vállalkozás. Meglepetésre egy idő után tovább fejlődés szeretett volna elérni Jobs, ezért 1979-re LISA névre kereszteltek egy sokkal jobb komputert. Ebben az időben ugrott elő Xerox kockázattitőke-részlege, hogy egymillió dollárt értékben szívesen beszélne az Apple-el. Egy külön megállapodásnak köszönhetően Jobs betekintést kapott a Xeros Palo Altó-i kutatásaiba, amit az új projektjében tudna felhasználni.

A zseni lopni tud

A termék gyártásánál elérték, hogy rá került a PARC-ban: grafikus felhasználói felület, egér, bittérkép és még sok-sok egyéb eszköz. A Xerox nem hasznosította el ezt a technológiát, az Apple megcsinál mindent, amit a Xerox elmulasztott. A csapat aggódni kezdett és várta a Xerox-star névre keresztelt gép megjelenését, mert ha nem bukik el a legújabb Apple terméke Althoz képest, akkor letekinthetik a termékeiket. Nagy könnyebbülés történt, mert 1981-ben az új terméke megbukott. Új lendület indult el a vállalkozás részére.

Ha nincsen szoftver, akkor nincsen vevő

Az Apple sikereinek egyik legfőbb oka a táblázat kezelése volt. Pontosabban, egy program, amely egyfajta ős-Excelnek tekinthető, amit egy bizonyos William Henry Gates III nevű úriember cége fejlesztette ki. Jobsnak volt egy rögeszméje. hogy hardware és a szoftver szétválaszthatatlanul összefüggnek.  A szoftver fejlesztője igazából nem William Henry Gates volt, hanem Bill Gatesnek nem volt bizonyítás nélküli ez a kérés. Mindig legyártotta a kért rendszereket.

Mivel a Mac már grafikus felülettel rendelkezett, Gates egy Word névre keresztelt szövegszerkesztőt és egy Excel néven ismert táblázatkezelőt készített el. Mégpedig úgy, ahogyan anno BASIC-nél volt. Gates kiemelt sikerét egy BASIC-verziójának megírásának köszönheti, ami akkoriban nagy népszerűségnek örvendett az Altair névre írt számítógépre.

Ezután hozta létre az iskolából ismert barátjával, Paul Allennel, a szoftverekkel foglalkozó vállalkozását, amit Microsoft névre keresztelt el. Az Apple vezetőinek viszont nem tetszett a gépekre külön szabályozható operációs rendszerek. Sőt, arra alapozták magukat, hogy lássák el szoftverekkel és operációs rendszerekkel a nagy számítógépek gyártóitól a vásárlók irányába.

Bill Gates és Paul Allen

Az IBM 1981-ben hozta létre a vállalkozását Bill Gates cégét. Elkezdődött az ismerete. Létre hozták az MS-DOS nevű programjukat. 1984-re a felhasználók 80%-a használta ki ezt a rendszert.

Megjelent a MAC

1984 az Apple számára is fontos év volt, pontosabban a legmeghatározóbb időszakába tehető az Apple-nek. Ez a rendszer határozta meg azt, amit Jobs akart a számítástechnika gondolatairól gondolt. A tervezése, ami hosszú időn keresztül tartott, meghozta az eredményét. Méltó volt a Mac bemutatója is, egy erőltetett látványos elemekkel meghatározott bemutatója, ahol az eszköz beszédgenerátor program segítségével mutatkozott be Mac.

Steve Jobs mindig is kedvelte a hasonlatokat, amikor is az Apple terméke, amit szimbolizált, szembeszáll a gonosszal. A Mac esetében az IBM volt. Sajnos maga, a Mac rendszere sem volt olyan jó számítógép, mint amilyen a jó sztorit talált ki hozzá. 1984 végére viszont drámailag visszaesett a Mac-eladása, ugyanis sok hiba volt a gépben.

Kialakulás

A feszült helyzetnek köszönhetően alakult ki 1984 elején a nagy összeveszés a Microsoft és az Apple között. A két tábor mind a mai napig kibékíthetetlen. Gates véleménye a következő volt: szerinte a grafikus felhasználói felület túl jó ahhoz, csak az Apple gépek használhatják azt. Jobs viszont ragaszkodott ehhez, miszerint általuk mesterien kifejlesztett ablakok (Windows), valamint az ikonok és alkalmazások, stb…, az operációs rendszerük idegen hardverek.

Egy kicsivel később Bill Gates Interface Managernek akarta elnevezni a rendszerét, de végül a marketingese meggyőzte. A tanácsra a rendszere meghatározó nevet kapott, az ablakos megjelenésével. Így jött létre a Windows. 1985-re készült el ez a rendszere, aminek a verziója Windows 1.0, amelyben megjelentek a mai világunkban ismert programok.

Igen komoly harci időszakok léptek fel az Apple a Microsoft-al szemben. Amikor megkezdődött a Mac sorozatgyártása, igen komoly dolgokkal állt elő. Ragaszkodott ahhoz, hogy a gyártósoroknak különféle színekben kell kinézniük. A mérnökök figyelmezették Jobsot, hogy ezek a jelölések a műszereknek nem tenne jót, végül elindult a színesítés. Mindennek ellenére nem volt sikeres a Mac-eladások száma és az extra kiadások addig fajultak, hogy az Apple részvényesei megvonták Jobs bizalmát.

1997-es évig nem igazán alkotott az Apple, de nem is követtek el hibákat a rendszerükben, ellenben csak megpróbált a felszínen maradni. Viszont Bill Gatesnek sem volt nagy kiugrása a Windows rendszerével. Tudta, hogy az operációs rendszert önmagában nem lehet eladni, csak programokkal együtt.

Elkészítette a Word programot. 1987-re tovább fejlesztette az operációs rendszerét és kiadta a Windows 2.0-t. 1990-ben elkészült a Windows 3.0 rendszerrel, ami sokkal jobban gazdálkodott a számítógép memóriájával.

Microsoft Windows 95 és a komoly kampánya

1995-ben (erre még annak idején a gyermek koromban is emlékszem rá), elkészült a Windows legújabb verziója, amit az évszám alapján Windows 95-nek neveztek el. A rendszer bevezetéséhez agresszív marketingkampány indult el a Microsoft részéről. Ennél a rendszernél jelent meg a Rolling Stones Start Menu, ahol sikeres kampányt indítottak el, amit még Steven Jobs sem csinálhatott volna jobban.

Történet még nem ért véget, megtudhatják hogyan tér véget az Apple.

Kérjük, írják le a véleményüket a blog oldalukra. Köszönjük!

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz